2012. 04. 01.

meny-anyós konfliktus..

Sziasztok!

Idén júniusban (ha minden terv szerint halad), megszerzem a pszichológus diplomámat, és ezzel lezárok egy öt éves elég nehéz időszakot. Még nem igazán döntöttem el, hogy merre szeretnék továbbhaladni, érdekel a sportpszichológia, párterápia, családterápia és a szexuálterápia is. Úgy gondoltam, hogy picit betekintenék ma a párkapcsolatok témakörébe, azon belül is az anyós-meny viszonyba, hiszen elég sok helyen hallok, olvasok erről a gyakori konfliktusról.

Ha egy kapcsolatban a párunk édesanyja elutasít minket, vagy csúnyán mondva látványosan utál, azt nem feltétlenül írhatjuk fel személyiségünk számlájára. Persze, vannak olyan esetek, amikor az anyukák elveivel, elképzeléseivel ellentétes nőt visz haza kicsiny fiúk, azonban az esetek többségében nem ez áll a konfliktus mögött. Egy édesanya számára a fia barátnője úgymond vetélytársat jelent, hiszen ugyanazért a férfiért "folyik a harc". A szülőknek alapvetően nehéz feldolgozni azt, ha gyermekük "kiszáll a fészekből", és gyakran az újdonsült menyüket tekintik fenyegetőnek, hiszen ő lehet az, aki miatt gyermekük új életet kezd, immáron nélkülük. Az önállósodás által pedig kikerül a "megfigyelésből", így a szülők egyre kevésbé tudják irányítani, kontroll alatt tartani döntéseit, életét. Ez az ösztönös reakció evolúciósan maradhatott fenn, hiszen az édesanyák feladata kezdetektől fogva gyermekük védelme volt. A menyek gyakran tapasztalhatnak féltékenység alapú reakciókat, például az anyós a fia kedvenc ételét főzi meg, hangsúlyozza, hogy ő az egyetlen nő, akire egész életében számíthat, stb. Az is gyakori eset, hogy az anyós még gyermekként kezeli már felnőtt fiát, így próbálva megtartani azt az érzetet, hogy szükség van az ő gondoskodására, ezáltal sugallva azt, hogy fia képtelen az önellátásra, nem érett meg saját család alapítására, illetve a választott hölgyemény sem megfelelő rá. A menyek az ilyen reakciók miatt gyakran küzdenek alacsonyabb önbizalommal, önértékelési problémával, hiszen azt érzik, hogy sohasem lehetnek elég jók, hiába tesznek meg mindent, hogy megfeleljenek. Ezek az érzések frusztrációt szülnek, ami átfordulhat negatív érzésekbe, például haragot érezhetnek az anyós irányában. Ezek természetes, ám korántsem kellemes reakciók.
Véleményem szerint ennek kiküszöbölésére nem a "harc felvétele" a legmegfelelőbb, menyként igyekezzünk pozitív hozzáállást tanúsítani, az esetleges sértéseket elengedni a fülünk mellett, annak ellenére, hogy ez igazán nehéz dolog. A szülők életében nehéz időszak a gyerekek kirepülése, azonban mindenkinek meg kell küzdenie ezzel a dologgal. A legfontosabb hinni és bízni a párunkban, hiszen jobb esetben vele fogjuk leélni az életünket, a szülőkkel pedig pozitív kapcsolat kialakítására kell törekedni, hiszen az állandó csatározás nemcsak minket, hanem a párunkat is meg fogja viselni. Ha nagyon eldurvulnak a dolgok, akkor ajánlatos egy párterapeuta felkeresése.


Előfordult már veletek, hogy a párotok édesanyja nem viszonyult hozzátok pozitívan?

8 megjegyzés:

  1. Igen, és iszonyúan szét tudja cincálni a kapcsolatot, valamint a meny idegeit is... :-(

    VálaszTörlés
  2. Mi az hogy!
    Sajnos (vagy nem), nem tudom elengedni a fülem mellett a sértéseket (még ha szemembe mondaná...), mivel még így 3 év után is a hátam mögött áskálódik.
    Igen, sz@rul érint a dolog, de akkor is Ő a legnagyobb vesztes! :)
    Ezzel a tudattal én le is zárom magamban a dolgokat..., hogy meddig puffog, az már az Ő baja! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán tényleg az a legjobb, ha megpróbál ezzel nem foglalkozni az ember (ha nem lehet megbeszélni a problémát), bármennyire is nehéz, egyszer csak beletörődik a helyzetbe :)

      Törlés
  3. Ez pontosan az én helyzetem sajna... Nekem elég konkrétan megmondta minek tart, ami iszonyú bántó volt, lévén egyetlen betűje sem volt igaz, sőt... (nagyon sőt, mivel én 2 évvel idősebb vagyok, mint a pasim, nekem már van saját lakásom, többet keresek, stb. tehát nem a pénzére/pénzükre pályázom) A lényeg, hogy rengeteg konfliktus volt, bár ezekből én már egy éve kimaradok (amióta összeköltöztünk és volt egy különösen bántó hívás), egyáltalán szóba sem állunk egymással; páromnak viszont nagyon nehéz így a helyzete, mert ha hazalátogat, mindent rázúdítanak.

    VálaszTörlés
  4. Ezeket olvasva én hálát adok azért, hogy engem a barátom szülei szeretnek. Az anyukája imád, és akárhányszor meglát a fiával, hogy ölelkezünk vagy puszit ad, mindig mosolyog. Múltkor már csak úgy véletlenül felhozta a gyerek témát is, de tényleg ártatlan módon. :) Mindent megtesz a fiáért, de azért követel is meg tőle dolgokat, szóval nincs elkényeztetve. Az anyukája ilyesmi, mert velem is nagyon kedves, pedig már 1-1,5 éve személyesen is ismer. Előtte csak hallott rólam. Igaz ritkán járok náluk, de mindig szívesen megyek és szívesen vagyok ott, és ha kérné bármiben szívesen segítenék is neki, ezt mondtam is. Ő inkább az a fajta anyós jelölt, aki örül annak, hogy a fia jó kezekben lesz ha már nem lakik a fészekben. :) Egyébként 1,5 éve koliban együtt lakunk, és kb. 3 éve járunk. Még egyikünknek se volt senkije korábban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért jó hallani, hogy vannak kivételek, akik kifejezetten jó kapcsolatban vannak egymással. Ennek mindig így kéne lennie :)

      Törlés
  5. sziasztok az en helyzetem elegge nehez de szeretnem ha valaki adna egy jo tanacsot mit tegyek

    VálaszTörlés